Neked mi az igazán fontos?
2019-08-08
Show all

Life long learning, avagy tanulni emberi dolog

A szüleink korában még gyakori volt, hogy a fiatalok a szakmunkásképző vagy a szakközépiskola elvégzése után munkába álltak. Akár életük végéig ugyanannál a munkáltatónál dolgoztak, akinél először lehetőséget kaptak. Ma már ez szinte lehetetlen. Nemcsak azért, mert a ma embere már sokkal kevésbé monotóniatűrő és lényegesen ingerkeresőbb. Azért is, mert a technikai- digitális fejlődés következtében egyszerűen nincs olyan tudás, amely harminc- ötven év távlatában kiállná az idő próbáját.

Bármennyire jók vagyunk is a szakmánkban, bármennyire imádjuk is csinálni: fejlődnünk kell. Nem feltétlenül kell nagy és költséges beruházásokra gondolni- bár olykor azokra is szükség van. Néha elég, ha tagjai vagyunk alumni csoportoknak, rendszeresen olvasunk a szakmánkhoz kapcsolódó köteteket, magazinokat vagy kutatási eredményeket. Esetleg részt veszünk workshopokon, előadásokon vagy beiratkozunk egy online továbbképzésre.

Mégis, kinek van erre pénze, ideje?

Mindenkinek, aki szán rá. Közhely? Az. De a közhelyek legutálatosabb tulajdonsága, hogy sokszor igazak. Tulajdonképpen bármelyikünk tanulhat, ha akar. Az időt ugyan nekünk kell hozzá megtalálnunk, de a világ nyitva áll előttünk.

A nyelvtudás mára elengedhetetlen velejárója számos munkakörnek. Ha még nem rendelkezünk vele, érdemes belevágni a megszerzésébe. Ha már beszélünk valamilyen nyelven, fontos használni és életben tartani. Ehhez rendelkezésre állnak -akár ingyenesen is- appok, honlapok, online és offline közösségek. Nézhetünk filmeket eredeti nyelven, könnyedén letölthetünk bármilyen könyvet, akár a szerző anyanyelvén is.  A TED-korszakban élünk, így bármiről, bármikor hallgathatunk, nézhetünk tudományos igényességű inspiráló előadásokat.  A podcastek között gyakorlatilag bármilyen tematikát követve kincsekre bukkanhatunk. Vezetés közben, főzés alatt, de akár a futópadon is tanulhatunk. A nap bármelyik szakában.

Minek még egy papír?

Bizonyos munkakörökkel kapcsolatban elvárás, hogy megerősítsük, kibővítsük tudásunkat. Ezekhez nem elég ’csak’ a tudás, a pontokra, vizsgákra, papírokra is szükség van. Más területeken nem számít, miről van bizonyítványod, az viszont, hogy mihez értesz, annál inkább. Egy papír önmagában semmit sem ér. De a tudás, ha rejlik mögötte, felbecsülhetetlen.

Tedd teljessé magad új ismeretekkel! Szerezz gyakorlati tapasztalatokat! Kalandozz a szakterületeddel határos területekre! Válts karriert! Vágj bele!

Ha már évek óta nem tanultál, pláne, ha gyermekeid vannak, nehéz lépés visszaülni az iskolapadba. Máshogy jár az agyunk, elfelejtettük a tanulás módszertanát. Nehezebben fókuszálunk és talán a memóriánk sem a régi. De hidd el, ez olyan, mint a biciklizés! Nem lehet elfelejteni.

Tanulj velem!

Szeptemberben elindul hat alkalmas karrier tanácsadó – coach- képzésem, melynek fókuszában a HR-s és a tanácsadói tevékenységek ötvözése áll. Megtanulhatod, hogyan támogathatod munkahelyi vezetői vagy coach pozíciódból a hozzád forduló embereket. Megismerhetsz egy olyan általam összeállított, speciális módszertant, melynek része nemcsak a storytelling és a coaching eszköztára, hanem a HR technikák és a pszichodráma is. Nyissuk ki az ajtót egy kerekebb világra együtt!

karrier tanácsadó képzés

A képzés karrierváltók számára is elérhető. Jelentkezz még ma a kurtan.klara@kurtanklara.hu emailcímen!

Comments are closed.