karrier anya, karrier coach
Anyaság vagy karrier? Anyaság és karrier!
2017-05-04
Álláskeresés, karrier tervezés, karrier coach
Miért ne keress bármilyen állást?
2017-05-25
Show all

Hogyan változtatta meg az informatika a világot?

Digital composite image of schoolgirl holding abacus against chalkboard

Az Információs társadalom világnapja.

A mai fiatalok, már el sem tudják képzelni az életet számítógép nélkül. Sőt, már én sem tudom elképzelni.

Az internet átszőtte a világunkat, innen informálódunk, tanulunk, szórakozunk, esetleg társat keresünk. Tudtátok, hogy már szentje is van? II. János Pál pápa Sevillai Szent Izidort nyilvánította az internet és a tudomány és a technika után érdeklődők védőszentjének 1999-ben.

Nekem „szerencsém” volt. Az informatika korán megérintett. Már a 80-as évek elején érdekelt, olyannyira, hogy még a programozó matematikus szakot is megpróbáltam. Szerencsére nem sikerült, mert az biztos, hogy én nem éreztem volna jól magam abban a szakmában.

A 90-es évek közepén nagy sokk volt sokaknak, hogy az író- és számológéptől el kell lassan szakadni. Egyre több szakmában lett nélkülözhetetlen a számítógépes ismeret. Ma már nem is tudnék olyan szakmát mondani, ahol ne lenne erre szükség.

Az X generáció egy része óhatatlanul leszakadt. Pedig nem kellett volna. Tudomásul kell vennünk, hogy aki nem tanul folyamatosan, az már nem e világra való. Tudom, csúnyán hangzik.

Velünk, 45+-osokkal ellentétben, a fiatalok már szinte tablettel, mobillal, számítógéppel a kezében születik. Lehet ezt rossznak tartani, de én azt gondolom, hogy a világ változik, és ezt tudomásul kell venni.

Valamikor régen olvastam két példát hasonló eseményekre. Ki gondolta volna, hogy Szókratész a gondolkodás meggátolásának tartotta az írást, mert megállítja a gondolkodást. Vagy, hogy a Gutenberg galaxis megszületésével, a nyomdákkal, hány kódexmásoló vesztette el a munkáját. Óriási volt az ellenállás, hogy megszűnik majd a könyv értéke. Mikor megjelent a TV, sokan a könyv halálának tekintették. És így tovább.

Az utóbbi 20 évben alapvetően megváltoztatta a munkavállalók helyzetét is az informatika térnyerése. Emlékszem, 1996-ban a World és Excel oktatásával kezdődött az én tanítási, tréneri pályafutásom. Akkor a könyvelőket érintette először a sokk. De ma már egy autószerelő, sőt egy gyári dolgozónak is értenie kell valamilyen szinten a számítógéphez.

Ráadásul ez már nem az a dolog, amit egyszer megtanulok, és akkor tudom. Sajnos, az a rossz hírem, hogy ez a világ folyamatosan változik, és folyamatosan fejlődni kell vele.

informatika a karrierben, karrier-tanácsadáson és coachingban

Ki gondolta volna akár 15 éve, hogy megjelenik a Prezi, az okos telefon, a tabletek. Hogy nekem napi szinten kell foglalkoznom Facebookkal, weboldallal, online marketinggel, prezentáció készítéssel. Nagyon sok új szakma jelent meg, és ugyanannyi szűnt meg.

Aki lemarad, az kimarad.

Ez igaz a munkaerő piacra. Ma nagyon sok új tudást és képességet várnak el a munkatársakra.

Bármilyen meglepő, én nagyon sok fiatallal is találkozok, akik nem naprakészek, nem tanulnak folyamatosan, és ezzel komoly hátrányba hozzák magukat.

De ne ijedj meg. Fel lehet készülni. Pont az internet egyik csodája, hogy rengeteg tananyagot, oktató filmet találhatsz.

A coaching, karrier-tanácsadás során ezekre a lehetőségekre is rámutatok.

Az információs társadalom felgyorsította és megváltoztatta a világot. Nincs más lehetőségünk, mint hogy mi is változunk vele.

Save

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük