Szabad-e boldogtalannak lenni?
2017-11-27
Mit érdemes tanulni?
2018-11-19
Show all

Hogyan írjál meggyőző motivációs levelet.

Talán a leggyakoribb kérdés, amit feltesznek nekem, hogy milyen motivációs levelet írjanak. Ijesztőnek tűnik, de ha néhány trükkel tisztában vagy, akkor mindjárt könnyebb lesz megküzdeni a feladattal.
A legjobb példa amit láttam, az Leonadro Da Vinci levele amit Ludovico Sforza hercegnek írt.
„ Ezen kívül szobrokat készítek márványból, bronzból vagy agyagból és festek is, ebben bárkivel felveszem a versenyt.”

motivációs levél

Az első pont, hogy egyáltalán minek kell motivációs levelet írni?

“Úgyis benne van minden az önéletrajzomban. Úgysem olvassák el. ” Ezek a gondolatok érthetőek, és sokszor van is benne igazság.
Sajnos pont azoktól szoktam ezt hallani, akiknél nem derül ki minden az önéletrajzból.
Az tény, hogy a motivációs levél jelentősége nagyon lecsökkent az utóbbi években. Valóban sokszor nem olvassák el. De ha csak kicsi esélye van annak, hogy célba érjen, akkor is érdemes a lehető legjobban megírni.
Igazából én nem szeretem a motivációs levél nevet. Szerintem sokkal jobb úgy tekinteni rá, mint egy kísérő levél.

Motivációs kísérő levél

A legegyszerűbb dolgod akkor van, ha mailben jelentkezel valahova. Ilyenkor egyszerűen írd be az email szövegébe. Ilyenkor nagy eséllyel el is fogják olvasni.

De ma már nagyon sok állásnál regisztrációs oldalon tudsz jelentkezni, ahol nehezen, vagy sehogy sem tudod megmutatni a kísérő leveled, csak mellékelni tudod. De akár elolvassák, akár nem, a lehető legjobb levelet írjad.
De most beszéljünk arról, amikor muszáj írnunk valamit. Ilyenkor áll meg mindenki, hogy mit is írjak.
Azt fontos tudni, hogy a vállalatot, akihez jelentkezel, nem igazán az érdekli, hogy téged mi motivál, és te mit szeretnél. Sokkal inkább az ő motivációjukat kell eltalálni. Azt kell megmutatnod, hogy miért vagy te a legjobb jelölt.
A kísérő levél egy jó lehetőség lehet arra, hogy kicsit jobban megismerjenek. A fő szempontok ugyanazok, mint amikor röviden be kell mutatkoznod.

Nem érdemes közhelyekkel teletömni. Nem tudjátok elképzelni, hány motivációs levelet olvastam, amiből kiderül, hogy a jelentkező kommunikatív, precíz, jól tud csapatban dolgozni, de egyedül is megállja a helyét stb. stb. Az a helyzet, hogy ezeken a mondatokon úgy ugrik át a szemem, mintha ott sem volna. Vajon mitől higgyem el, hogy mindenki kommunikatív, precíz, kreatív és csapatjátékos.

Hogy őszinte legyek, azt szoktam mondani, hogy akkor hiszem el ezeket, ha majd jelentkezik hozzám valaki, aki lusta, bunkó, és rendetlen.
De ha ezt nem írhatjuk, akkor mi is legyen a szöveg. Ezeket az erősségeidet meg tudod mutatni máshogy is.

Kezdjük a motivációs levél formájánál.

Ha van lehetőséged e-mailben elküldeni, akkor ne csatold a levelet, hanem írd be az email szövegébe. Ha regisztrációs felületen jelentkezel, akkor természetesen csak csatolni tudod. Ilyenkor ügyelj arra, hogy a file neve egyedi legyen. Ne küldjél motivacioslevel.doc filet. Mindig nevezd meg, pl. kurtanklaramotiv.doc. Így el tudják menteni, és elolvasni, illetve továbbküldeni.
A kísérőlevélnek nem kell, nem szabad hosszúnak lenni. Inkább fél oldal, de semmiképpen ne legyen egy oldalnál több.

A motivációs levél tartalma.

Ha jó motivációs levelet akarsz írni, három fontos részre figyelj oda.

Az első bekezdésben írd le, milyen állásra jelentkezel, és hol találtad.
„A Profession.hu-n talált mérlegképes könyvelői állásra jelentkezem.”

A második bekezdésben röviden mutasd be magad, és a tapasztalataidat.
„Pl. 20 év tapasztalattal rendelkezem a HR minden területén.”
„Nagy gyakorlatot szereztem kisvállalkozások ügyviteli rendszerének kialakításában.”
„50 kisvállalkozó teljes körű könyvelését intéztem az eddig évek során. „
stb.

A második bekezdésben kicsit kifejtheted ezt a tapasztalatot, és hozhatsz olyan példákat, amire a megpályázott állásnál szükség van.
„Az Egyik kft-nél komplex képzési tervet dolgoztam ki, 24 milliós költségvetéssel. A program során egy másfél éves moduláris képzésen vettek részt a vezetők, aminek eredményeképpen a dolgozói elégedettség nőtt, és a fluktuáció 10% csökkent.”
„ Különböző iparágakban tevékenykedő vállalkozások könyvelését végeztem. Az évek során megismerkedhettem a kereskedelem, és termelés területén működő cégek igényeivel is. Az esedékes NAV vizsgálatok nem találtak hibát a munkámban.”

A harmadik bekezdés arról szóljon, hogy nekik miért jó, ha téged vesznek fel.
Sok éves tapasztalatomat a tréningek, és a kiválasztás területén jól tudnám hasznosítani az Önök cégénél is. „
„Az Y KFT, mint magyar, külföldi, kis, nagyvállalat fejlődésében, stabilitásában tapasztalataimmal hasznosan tudnék részt venni. „

Végül és utolsósorban ne felejtsük el az udvarias búcsúzást.

Nagyon örülnék egy személyes találkozásnak, ahol részletesebben be tudnám mutatni magam, és megismerhetnénk egymást.

Üdvözlettel

Név
Telefonszám
Email cím

A lényeg, hogy minél jobban megmutasd magad, és a legjobb tulajdonságaidat, tapasztalataidat.
Ne várd, hogy ez a levél fogja meghatározni a sikeredet, de könnyen előfordulhat, hogy ez dönt a kiválasztásnál.
Került a közhelyeket, és írjál konkrét, megjegyezhető példákat.
Ahogy az önéletrajznál, itt még inkább elengedhetetlen, hogy minden állásra egyedi kisérő levelet írjál, különben biztos lehetsz abban, hogy nem éred el a célodat.

Sok sikert.

Ha tetszett a cikk, lájkold, vagy oszd meg.

Ha szívesen beszélgetnél hasonló helyzetben levő emberekkel, lépj be Facebook csoportomba.

Ha bizonytalan vagy abba, hogy mit és hogyan tanuljál akár érettségi után, akár később, jelentkezz be tanácsadásra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.